Búsulni soha se tudtam

Búsulni sohasem tudtam
míg szeretőt nem tartottam.

De mióta azt fogadtam,

Búsulni is megtanultam.

Mihelyt szeretni tanultam
Fekete gyászba borultam
Menj le bánat a szívemről
Elég volt már becsületből

Élet, élet, betyár élet,

Mivel vagyok adós néked.

Lerovom az adósságom,

Szerettelek, csak azt bánom.

Csak azt mondd meg, jó galambom

Csak azt mondd meg, jó galambom, melyik úton mész el,

Bévetem én azt az utat aranyos ekével.

Be is boronálom szemenszedett gyönggyel,

Be is vetem én azt sűrű könnyeimmel.

Amerre én járok, még a fák is sírnak
Gyenge ágairól levelek hullanak
Hulljatok levelek, rejtsetek el engem
Mert az én galambom mást szeret, nem engem.

Azt gondoltam, hogy nem leszek katona

Azt gondoltam, hogy nem leszek katona
Gondot viselek az édesanyámra
De már látom semmi se lesz belőle
Reábízom a jóságos Istenre

Marsadjusztéromban állunk egész nap
Gyenge vállam feltöri a cakompakk
De a szívem nem töri fel semmi sem
Haptákban is rád gondolok kedvesem

Nem hiszed, hogy elmegyünk a csatába
Majd elhiszed úgy alkonyat tájába
Hej homályos lesz akkor a két orcám
Mikor tőled el kell válnom, szép rózsám

Jaj, Istenem, hogy nézheted el eztet
Háborúba viszik a szeretőmet
Sír az apa, sír a testvér s szerető
Mikor lesz már teli az a temető.